Szent-Györgyi Albert Agóra

Előadó: 
Prof. Dr. Rakonczai János, egyetemi tanár
SZTE TTIK Természet- és Környezetföldrajz Tanszék 

Ma már az egyre melegebb nyarak, a gyakori szélsőségesen aszályos időszakok szaporodása, a téli hó esetlegessége stb. miatt szinte senkit kell meggyőzni arról, hogy a klímaváltozás megérkezett. Egyre többen döbbenek rá, hogy valamit tenni kéne. De a mit és hogyan-hoz ismerni kellene a problémák igazi mértékét. Ez pedig számszerű adatok nélkül nem igazán megy. Így azután megy az ötletelés, félretájékoztatás, hiányos információkon alapuló tervezgetés. Ha tisztában lennék a valós adatokkal, talán nem lenne meglepő a válaszom néhány kérdésre.
Sivatagosodik-e Duna–Tisza köze? Nem. Ha a folyamatot vizsgáljuk, a kevesebb (?) csapadék még nem jelent sivatagosodást! De jól hangzik az újságcímekben. De tényleg kevesebb csapadék hullik az utóbbi időben? A válasz egyszerűnek tűnik. Pedig a trend csak attól függ, hogy mit szeretnék kimutatni! Ha nézzük a bizonyítékul szolgáló fotókat a cikkekhez, az biztos, hogy sivatagosodásra utal? Nem! Sokkal inkább sivatagosításra!
Az aszály idején jön a bűvös szó: öntözés. Megoldja az öntözés a magyar mezőgazdaság gondját? Nem! Ha 1-2 vagy maximum 5 ezer km2-t öntözünk a 43 ezer szántóból, akkor mi lesz a fennmaradókkal?
Van-e átfogó megoldás a Duna–Tisza közi hátság vízhiányának pótlására? Nincs! De ettől még lehet ott gazdálkodni – csak másként. Az 1970-es évek óta a táj legalább 6-8 milliárd m3 talajvíz-készletet veszített. A különböző vízpótlási megoldások nagyságrenddel kevesebbről szólnak. Lokális megoldások viszont sikeresek lehetnek. Gond, hogy ugyanakkor számolni kell a növekvő hőmérséklet miatti évente legalább több száz millió m3-nyi párolgási többlettel, és Tisza vízrendszerén erősödő felszíni vízhiánnyal is.

Az előadás díj nélkül látogatható.